6721 SZEGED, FELSŐ TISZA-PART 2. 62/423-638
SOLD OUT!!! Bagossy Brothers Company koncert
Március 27. Péntek 20:00

SOLD OUT!!! Bagossy Brothers Company koncert

KAPUNYITÁS 19:00

A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Első EP-jük 2013 decemberében készült el, “Ha rólad szólna” címmel. 2014 végén, a Cseh Tamás Program nyerteseként rögzítették első nagylemezük anyagát. A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az “Elviszlek”, az első héten Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált.
2016 tavaszán a zenekar újabb anyaggal jelentkezett a “Vakít a kék” című EP formájában, a NagySzínPad tehetségmutatóban, pedig a döntőig jutott.
A 2016-os esztentőben állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar- és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek.
2017 márciusában jelent meg a zenekar második nagylemeze “A Nap felé” címmel.
2017-ben a zenekart jelölték a Fonogram Díjra (az év felfedezettje kategóriában) és a Petőfi Zenei Díjra (az év felfedezettje és az év dala kategóriában).
Hivatalos weboldal: www.bagossybrotherscompany.com


MINDEN JEGY ELKELT!

 

© IntroWeb | 2019 - Weboldal készítés, SEO