6721 SZEGED, FELSŐ TISZA-PART 2. 62/423-638
Wigama Lekko: Nincsen baj! / IH Café
április 14. Szerda 19:00

Wigama Lekko: Nincsen baj! / IH Café

Nincsen baj!
Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor
Wigama Lekko


Hrutka Róbert Fonogram- és Artisjus-díjas gitáros, énekes, zeneszerző és Nagy Dániel Viktor Junior Prima díjas színművész három éve dolgoznak együtt különböző színházi és könnyűzenei projektekben. 2019-ben, első Közös lemezük megjelenésekor döntöttek úgy, hogy Wigama Lekko zenekar néven folytatják a közös munkát.

A számos koncert és zenei feldolgozás után most közös lemezük dalait mutatják be egy rendhagyó zenés est keretein belül.

Az egyedi, érzelemdús és lendületes dalokat olyan Budapestről szóló történetek fűzik össze ezen a koncerten, melyek hol szívbemarkolóan, hol kacagtatva, vidáman és keserédesen emlékeztetnek minket arra, hogy milyen város is a mi Budapestünk. A prózai művek a “100 szóban Budapest” történetíró pályázat legkiemelkedőbb alkotásai, melyek úgy mutatják meg a város igazi arcát, hogy nem is a városról, hanem a benne rejlő sokszínűségről, a benne élő hétköznapi emberről, és a kivételes pillanatokról szólnak.
Engedjék, hogy a tartalmas szövegek, a fülbemászó zene és az élő történelem magával ragadja Önöket.

Jegyár:

  • elővételben 1.500 Ft,
  • a koncert napján 2.000 Ft.

A jegyértékesítés átmenetileg szünetel!


2020. október 15-re tervezett Wigama Lekko: Nincsen baj! c. rendezvény új időpontban kerül megrendezésre!

Az új időpont: 2021. április 14.

A jegyvisszaváltás 2020. október 25-én lezárult! Az eredeti időpontra (2020.10.15) megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek a koncertre.

Megértésüket  köszönjük!

 

 

© IntroWeb | 2019 - Weboldal készítés, SEO