Rendezvény

Pál Csaba: Baktériumok és antibiotikumok

2018. október 29., hétfő 18:00

Leírás:

""Az antibiotikum szóról legtöbbünknek ma már nem a csodagyógyszer kifejezés jut az eszébe, ahogyan felfedezésüket követően nevezték őket. Sokkal inkább azok a sajtóban is sokat emlegetett „szuper kórokozók”, amik látszólag könnyedén ellenállnak szinte minden gyógyászatban használt antibiotikumnak. 
Sürgetővé vált olyan stratégiákat kidolgozni, amelyekkel csökkenteni lehetne az ellenálló baktériumtörzsek megjelenésének esélyét, és ezáltal növelni az alkalmazott antibiotikumok hatékonyságát. 
Az előadás során látni fogjuk, hogy a kórokozó baktériumok, még ha olyan kicsik és látszólag egyszerűek is, számos "piszkos" trükköt bevetnek életben maradásuk érdekében. A védekezés velük szemben azért nehéz, mert életünk függ más, számunkra hasznos baktériumoktól: akaratlanul is tenyésztjük és módosítjuk őket."

Pál Csaba előadása kihagyhatatlan - egy nagyszerű kutató, kitűnő előadó és egy újabb igazi tudományos ismeretterjesztő este vár ránk!

Pál Csaba biológus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Bolyai János alkotói díjas tudományos főmunkatársa. Szakterülete az evolúció biológia és rendszerbiológia - a genetikai rendszerek és biológiai hálózatok evolúciójával foglalkozik
Orvos családból származik, de ő az Eötvös Loránd Tudományegyetemen biológusnak tanult. Doktori diplomáját 2002-ben szerezte meg, majd ösztöndíjjal több évet külföldön töltött, kutatott Oxfordban és Heidelbergben. 2008-as hazatérését megelőzően a Trentói Egyetem vendégprofesszoraként dolgozott. 2008 óta a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának kutatója, a Biokémiai Intézet tudományos főmunkatársa, az Evolúciós Rendszerbiológiai csoport vezetője. 2015-ben megkapta a tudományos közéletben kiemelkedően fontos Bolyai János alkotói díjat, mely a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés.
Kutatócsoportjának egyik fontos célja, hogy már ismert antibiotikumok kombinációjának használatával tegyék hatékonyabbá a kórokozók elleni küzdelmet. Pál Csabának eddig több mint 40 tudományos publikációja jelent meg, eredményeit a legrangosabb tudományos folyóiratok (például a Nature, a Science) is többször közölték. Számos hazai és nemzetközi pályázat és díj nyertese. A közelmúlt legjelentősebb, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezéséért 2014-ben elnyerte a Szent-Györgyi Talentum Díjat. Tanítványai is kiemelkedően sikeresek, sokan közülük is nemzetközi díjakat nyertek el. Pál Csabának jelentős szerepe volt abban, hogy külföldön dolgozó, nemzetközileg is elismert fiatal kutatók Magyarországon, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytassák munkájukat.

Jegyár:

kedvezményes: 1400 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú: 1900 Ft

Jegyek vásárolhatók az IH Rendezvényközpontban és online, a JEGYÉRTÉKESÍTÉS menüpontban ^^.

Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!

Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya,OTP, K&H, MKB SZÉP kártya, Ticket Culture&Sport utalvány, Ticket Compliments utalvány, Ticket Compliments Top Premium utalvány.