Rendezvény

5. Szegedi Blues & Jazz Fesztivál a Belvárosi moziban

2010. március 19. - 20.

Leírás:

5. „születésnapját” ünnepli idén a Szeged állandó márciusi programjának számító Blues és Jazz fesztivál. Immár hagyomány a Tisza-parti városban, hogy a jazz és blues rajongó közönség a Belvárosi moziba helyezi székhelyét két napra, és ezeken az estéken a műfaj kiemelkedő hazai és külföldi muzsikusai által hódol zene iránti szenvedélyének.

 

Program:

2010. március 19. péntek- REMEMBER THE ROCK LEGENDS

18:00        Rambling Blues

A szegedi együttes frontembere, Király Vajk 1993-ban kezdett el koncertezni szólóban, majd zenész barátaival 1994-ben alapította meg a Rambling Blues együttest. Néhány tagcsere után 1996-ra alakult ki a jelenlegi trio felállás.
A zenekar stílusa elsősorban a '20-as, '30-as évek Amerikájának akusztikus népzenéjén alapul, de a ragtime blues, country blues, delta blues, illetve a tradicionális darabok mellett modernebb előadók szerzeményeivel is szívesen fűszerezik repertoárjukat, legyen az amerikai, magyar vagy éppen hawaii...

Tagok:
Király Vajk -- akusztikus- és dobrogitár, ének, kazoo Hrabovszky Tamás -- szájharmonika, vokál, zörgős cuccok Szabó Csaba -- ütős hangszerek, mosódeszka

www.ramblingblues.hu

19:15        Band of Gypsys Reincarnation


            Halper László – gitár
            Közsegi Imre – dob
            Oláh Péter – bőgő
            Rácz László – cimbalom
            Fekete István - trombita

Az érdekes hangzású műsor Jimi Hendrix számok jazz feldolgozásaira épül, az egyedi hangzást erősíti az együttesben közreműködő cimbalom, trombita és természetesen a kiváló muzsikusok virtuóz zenei tudása.

www.halper.hu

21:15        Oláh Kálmán Trió with TIM RIES (Rolling Stones)

            Oláh Kálmán – zongora
            Tim Ries – szaxofon ( Rolling Stones )
            Barcza Horvát József – nagybögő
            Balázs Elemér – dob

Time Ries egy kiváló amerikai jazz-szaxofonos, aki mellesleg a Rolling Stones zenekar állandó tagja, rendszeresen játszik együtt John Patittucival, Brian Bladdel vagy Bill Frisellel. A zenekar programjában szerepelnek Rolling Stones nóták, és természetesen az Oláh Kálmán Trió által játszott már-ár klasszikusnak számító nótái is.

www.timries.com
www.triomidnight.hu


2010. március 20. szombat

18:00        Ráczoforte

            Rácz Gábor – zongora
            Látó Attila – dob
            Máté László “Zebi” – basszus gitár
            Hegyi Viktór – szájkürt

A szegedi fiatalokból álló formáció, igazi meglepetéssel készül, olyan zenei világot szeretnének megeleveníteni, amelyben megférnek a jazz klasszikusok és a modern hangzásvilág is. Különlegessége a szájkürt melynek hangja nem megszokott a jazz muzsikában, mégis remek kiegészítője a zenekarnak.

www.myspace.com/raczoforte


19:15        Nigun


            Párniczky András – gitár
            Nagy Péter – nagybőgő
            Jeszenszky György – dob

A Nigunok olyan spirituális dalok, amelyek kántálása segít elérni az eksztázis állapotát mind az előadó mind a hallgató számára.
A zenekart Párniczky András alapította 2001-ben. A kelet-európai zsidóság tradícióinak felelevenítése amerikai dzsessz- körökben jelentős hagyományokkal bír: elegendő John Zornra és kiadója, a Tzadik köré csoportosuló muzsikusokra gondolni. Európában egyedül a Nigun követi ezt az irányvonalat, amelynek eredői az elmélyült spiritualitásban és a mai jazzben egyaránt megtalálhatóak. A Nigun mindig áthágta a műfaji határokat, leginkább a klez-jazz írja le, milyen irányba is tájékozódnak.

www.nigun.hu

21:15        Tzumo Trio

            Oláh Tzumó Árpád – zongora
            Horváth Plutó József – basszusgitár
            Jelinek Emil (Emilio) – dob

A fiatal Oláh Tzumo Árpád generációjának egyik legsikeresebb muzsikusa. Komolyzenei tanulmányait félbeszakítva kezdett dzsessz-zongorát tanulni, és 2001 óta a nemzetközi színtéren halmoz sikert sikerre. A rangos dzsesszegyetem, a Berklee ösztöndíjasaként, később a Monk Istitute hallgatójaként bekerült a kortárs dzsessz nemzetözi vérkeringésébe, és az utóbbi időben Herbie Hancockkal vagy Wayne Shorterrel lép fel. Eközben nem feledkezik meg az itthoni muzsikálásról sem: két kitűnő zenésszel alakította meg a Tzumo Triót, ezt a klasszikus akusztikus dzsesszt játszó formációt. Az idén 10 éves trió újra eredeti felállásban lép fel Szegeden.

www.tzumo.com





 

Jegyár:

1. nap elővételben: 1.990Ft, helyszínen: 2.490Ft.
2. nap elővételben és a helyszínen: 990Ft. (A Magyar Jazz Szövetség támogatásával)