Szeretettel meghívom Önt ingyenes, előregisztrációhoz kötött előadásomra most SZEGED városába, melynek címe:
„A Hipnózis Természete(s)” - SZEGED
Az előadássorozat Budapesten már több alkalommal nagy érdeklődés mellett zajlott, most pedig Szegeden is megrendezésre kerül.
Ez az ismeretterjesztő program bemutatja, hogy a hipnózis – mindenekelőtt és legfőképp – egy teljesen természetes tudatállapot.
Egy velünk született képesség , amely minden emberben ott rejlik, és megfelelő megértéssel az élet szinte minden területén felhasználható életünk jobbítására .
Aprogram különlegessége: önként jelentkezők bevonásával élő, gyakorlati bemutatót tartok, amely során a résztvevők saját szemükkel győződhetnek meg a hipnózis természetességéről.
Emellett részletesebben szólok a tévhitekről, félelmekről és félreértésekről is.
Az esemény végén lehetőség nyílik kérdések feltevésére és kötetlen beszélgetésre is.
A férőhelyek száma korlátozott (100 fő), ezért a részvétel regisztrációhoz kötött.
Kérem, csak akkor jelentkezzen, ha valóban részt tud venni az eseményen!