6721 SZEGED, FELSŐ TISZA-PART 2. 62/423-638
Az élet szolgálat - vendégünk Küllői Péter
Május 27. Kedd 18:00

Az élet szolgálat - vendégünk Küllői Péter

Újabb nagyszerű EMBER a Mentorháló és az IH közös színpadán: a 2025-ös tavaszi évad "titkos favoritjaként", kiemelt előadójaként vendégünk Küllői Péter üzletember, filantróp, aki a Mosoly Alapítvány egyik alapítója, és az alapítástól kezdődően 2023-ig volt a nemzetközi szinten is elismert Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumi elnöke!
Kivételesen gazdag pályafutásának sikereiről, életfilozófiájáról szóló előadását jó szívvel ajánljuk mindenkinek! Tanulhatunk belőle mindannyian!

Küllői Péter építőmérnöknek tanult, diplomaszerzés után azonban a pénzügyi világban helyezkedett el. A 90-es évek közepén kinevezték az egyik nemzetközi befektetési bank magyarországi igazgatójává, pár évvel később a pénzintézet londoni központjának egyik vezetője lett.

30 éves korában tett elhatározása alapján 40 évesen (!) abbahagyta a topmenedzseri pályafutását. Hazaköltözött Magyarországra, és energiáit a rászorulók, főleg hátrányos helyzetű és beteg gyerekek segítésére fordította.
Saját megfogalmazása szerint: "addig a kapó ágon élte az életét, azután pedig az adó ágat választotta – szerinte nagyon fontos, hogy hosszú távon ez a kettő egyensúlyban legyen." 
Küllői Péter a Mosoly Alapítvány egyik alapítója, és az alapítástól kezdődően 2023-ig volt a nemzetközi szinten is elismert Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumi elnöke. Elkötelezett támogatója a Zeneakadémiának, továbbá társelnöke a Tate közép-európai bizottságának.
Bár az üzleti életből menedzserként kiszállt, jelenleg is tíz startup-vállalkozás tulajdonosa. A Zeneakadémiáért végzett munkájáért Az év patrónusa díjjal tüntették ki, a nonprofit és üzleti szférától pedig Az év egyéni adományozója díjat kapta.
"Az a modell, amit én hozok otthonról, és szeretnék is átadni a gyerekeimnek, nem más, mint hogy az ember legyen jó és gondoljon másokra."

 

Jegyár:
 
  • kedvezményes árú jegyek: 3.000 Ft (SZTE-kártya, pedagógusigazolvány, nyugdíjas-igazolvány);
  • teljes árú jegyek: 3.500 Ft.

JEGYVÁSÁRLÁS

Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.

Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, IH AJÁNDÉKUTALVÁNY, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB, MBH SZÉP kártya.

Online vásárlásnál IH AJÁNDÉKUTALVÁNNYAL és OTP SZÉP-kártyával is van lehetőség fizetni.

 

 Jegyértékesítés kezdete: 2025. március 4. 8 óra

© IntroWeb | 2019 - Weboldal készítés, SEO