BOR Fúvós Fesztivál
A Brass On the Road zenekar régebbi tervei között szerepel, hogy a fúvós zene népszerűsítése céljából megszervezzen egy fúvós zenei találkozót olyan zenekarok részvételével, amelyek a könnyedebb, utcazenei stílusú előadásokat részesítik előnyben. Az első ilyen jellegű fesztivál 2024-ben Szegeden kerül megrendezésre 2 zenekar részvételével. A 2 naposra tervezett rendezvény első napján véletlenszerű utcazenei előadások hallhatóak Szeged különböző pontjain, majd a második napon egy koncertjellegű előadással jelentkezik a két zenekar a szegedi Városháza udvarán.
Június 28. 18:00
Utcazene a belváros különböző pontjain
Helyszínek:
Június 29. 20:00
koncert
Helyszín: Városháza udvara, 6720, Szeged Széchenyi tér 10.
Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont,6721, Szeged, Felső Tisza-part 2.
Résztvevő zenekarok:
PTE Brass Band:
A PTE BRASS BAND zenekar egy 2010-es alapötlet elképzeléséből indult, amikor összeállítottak egy rézfúvós együttest az akkori Pécsi Egyetemi napokra. A kezdetleges felállásban az akkori pop slágereket hangszerelték meg és játszották a rendezvény felvonulásán.
A nagy sikerre való tekintettel felbuzdulva a 2013-as egyetemi napokon már egy összeszokott csapatként jelent meg az együttes és a felvonuláson kívül koncertet is adott. Azóta a zenekar létszámát, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar volt és jelenlegi hallgatói erősítik. Számos hazai és külföldi fellépésen vannak túl, részt vettek reklámfilmekben, játszottak a Budapesti Filmstúdióban és rendszeres résztvevői olyan nagy fesztiváloknak, mint a Sziget, a Fishing on Orfű vagy az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozója, az EFOTT.
Brass On the Road:
A Brass On the Road zenekar 2012 márciusában, 12 amatőr zenészből alakult zenekar.
A 9 fúvós hangszer mellett szerepet kap 1 szóló-, valamint egy basszusgitár, illetve egy dob is.
A zenekar saját képére formált hangszerelései között megtalálhatóak a 60-70-es évek közismert dallamai mellett a filmzenék, a jazz sztenderdek, illetve a 21. századi slágerek is.
Jegyár:
Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban, online, valamint előadás előtt 1 órával a helyszínen.
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB SZÉP kártya (bármelyik zseb).
Online vásárlásnál OTP szépkártyával (bármely zsebbel) is van lehetőség fizetni.