Lázár Tesók
Az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár 1992-ben alakult, amikor is Domokos után három évvel Ágoston is világra jött. Akkor még nem sejtették, hogy később Lázár tesók néven, duó formációban fognak együtt színpadra állni. Koncertjeiket, dalaikat akusztikus, minimál hangszerelés jellemzi, hangulatában hozzák a két említett anyazenekar melankolikus vonalát. Első koncertjük 2017-ben a MaCsek online újság szülinapi buliján volt, akkor még csak alkalmi formációként. 2018-ban döntötték el, hogy komolyan foglalkoznak ezzel a projekttel, ebben az évben már több mértékadó fesztiválon és budapesti klubban is felléptek. 2020 őszén jelent meg első nagylemezük Hullámtörés címmel, melynek bemutatója 2021 januárjában volt a Müpában, 2021-2023-ban a lemez dalaival bejárták az országot.
Második nagylemezük 2023 novemberében jelent meg Eső előtt címmel, melyet dupla- teltházas lemezbemutatóval mutattak be a MÜPÁ-ban, 2024-ben a két album dalaival járják az országot.
Jegyár:
Jegyek kaphatók a helyszínen és online.
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, IH AJÁNDÉKUTALVÁNY, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB, MBH SZÉP kártya.
Online vásárlásnál IH AJÁNDÉKUTALVÁNNYAL és OTP SZÉP-kártyával is van lehetőség fizetni.