Mozgásra születtünk, a mozgás éltet.
Ma már tudjuk azt is, hogy a mozgás stabilizálja az idegrendszert, támogatja az érzelmi egyensúlyt, és a tanulás egyik legerősebb motorja.
Mégis, az iskola sokszor arra kényszeríti a gyerekeket, hogy mozdulatlanul, szinte a szemüket sem mozdítva próbáljanak tanulni - miközben a mozgás fiziológiai, emocionális és kognitív szinten is szükséges a tanuláshoz.
Ez az előadás arról szól, hogyan éleszthetjük újra a mobilitást a fejlesztésben és a tanításban, miként teremthetünk általa stabil idegrendszert és stabil identitást, valamint, hogy hogyan tágíthatók a tanulás határai és terei a mozgás által.
Prof. dr. Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus a Mentorháló sorozatainak többszörösen visszatérő vendége, nem véletlenül - szakértelme, elkötelezettsége példaértékű sokunk számára. Éva a 21. századi tanulás, az atipikus fejlődés, a sajátos nevelési igény és a tehetséggondozás kutatásának vezető hazai szakembere - kivételes öröm számunkra, hogy idén újra a vendégünk lesz!
Prof. dr. Gyarmathy Éva előadásai minden esetben különleges élménynek, valódi tanulási alkalomnak számítanak mindannyiunk számára, ezért az előadást jó szívvel ajánljuk valamennyi olyan érdeklődőnek, aki akár otthon (szülőként, nagyszülőként), akár jelenlegi vagy leendő munkája során (óvodapedagógusként, tanítóként, tanárként, oktatóként, hallgatóként) felelősséget érez a magyar gyermekek és fiatalok tanulása és nevelése, a magyar iskola fejlesztése iránt.
Az előadás végén könyvvásár és dedikálás is lesz!
Jegyárak:
- kedvezményes árú jegyek: 3.500 Ft (pedagógusigazolvány, SZTE-kártya, nyugdíjas-igazolvány);
- teljes árú jegyek: 4.500 Ft.
JEGYVÁSÁRLÁS
Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!
Jegyek kaphatók a helyszínen és online.
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, IH AJÁNDÉKUTALVÁNY, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB, MBH SZÉP kártya.
Online vásárlásnál IH AJÁNDÉKUTALVÁNNYAL és OTP SZÉP-kártyával is van lehetőség fizetni.