A Pedagógiai esték 2019-es őszi évadának egyik legizgalmasabb és legmeghatározóbb előadása minden bizonnyal Simó György üzletember előadása lesz - túlélési stratégiák jönnek a 21. századra!
Magyarország egyik legkivételesebb tapasztalatokkal bíró üzletembere és médiaszakembere, Simó György novemberben visszatér az IH színpadára.
Ma már tudjuk: a következő huszonöt-ötven évben nagyobbat változik majd a világ, mint előtte egy évezred alatt: hamarosan meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy nem az ember lesz a legfejlettebb faj a Földön, hogy a digitalizációnak köszönhetően munkahelyek milliói szűnhetnek meg. De mi történik a "felesleges emberekkel"? Simó György nagyszerű előadásában túlélési dtratégiákat fogalmaz meg a 21. századra.
Azok számára, akik nem voltak ott velünk Simó György tavalyi előadásán, jöjjön néhány mondat előadónkról:
Simó György Magyarország egyik legkivételesebb tapasztalatokkal bíró üzletembere és médiaszakembere. Olyan életutat futott be, amilyet csak kevesen mondhatnak el magukról:
- első generációs újságírója volt a Magyar Narancsnak,
- alapítója és műsorvezetője volt a Tilos Rádiónak, majd a kuratórium vezetője,
- dolgozott a Filmvilág szerkesztőjeként,
- a MATÁV Rt. tartalomszolgáltatási tevékenységét előkészítő csoport (a későbbi [origo] portál) üzleti és megvalósítási tervéért, később az Origo portál megteremtésének és piaci bevezetésének projektmenedzsmentjéért felelt,
- a MATÁVnet programigazgatójaként feladatai közé tartozott a vállalat tartalomszolgáltatási üzletágának vezetése, a termékfejlesztés irányítása, valamint a vállalati stratégia alapelveinek kidolgozása;
- a MATÁV-csoport internetstratégiájának kidolgozását végző projekt egyik vezetője, majd a MATÁVnet Kft. vezérigazgató-helyettese, ügyvezetője, majd pedig az Axelero Internet médiáért, stratégiáért és kommunikációért felelős általános vezérigazgató-helyettese volt,
- ezután az Axelero Internet vezérigazgatói pozíciójának betöltésére kapott megbízást - emellett manapság ő a hazai 3D nyomtatás "apostola", és a Day One Capitaé tulajdonosa.
Egy hallatlanul tájékozott médiaszakember / innovátor, egy félelmetesen érdekes, mindannyiunkat érdeklő téma a 21.századból – figyelem: óriási érdeklődés várható!
Jegyárak:
- pedagógus-, diák- és SZTE-igazolvánnyal 1600 Ft;
- normál jegyár 2300 Ft.
Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és
online.
Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!
Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya, OTP, K&H, MKB SZÉP kártya, Ticket Culture&Sport utalvány, Ticket Compliments utalvány, Ticket Compliments Top Premium utalvány, Edenred ajándékutalvány.