Az 1997-ben alakult Storyville Jazz Band zenéje is, neve is a húszas évek New Orleans-i hangulatát idézi, hisz e város szórakoztató negyedében, Storyville-ben született meg a ragtime, a dixieland majd a jazz.
A zenei társulás Európa számos fesztiválján képviselte sikerrel hazáját, évekig a szegedi Dixie Fesztiválnak is fő szervezői voltak, ahol a dixieland legismertebb, legautentikusabb amerikai zenészei vendégeskedtek és játszottak a zenekarral (Chris Barber, Carling Family). Közülük is kiemelkedik Louis Armstrong kiváló klarinétosa, Joe Murányi, aki közös albumukra saját szerzeményekkel is kedveskedett a zenekarnak.
A Karácsonyi Dixie Gála házigazdájaként évek óta telt házas koncerten mutatják be a dixielanden túl a chicago-i stílus és a későbbi swing korszak legkedveltebb dalait a szegedieknek.
A Háló Pál alapította Storyville több, mint zenekar, igazi zenei műhely, a környék legtehetségesebb fiataljainak „neveldéje” is. Az alapító tagok mellett számtalan ifjú zenész itt szerezhette meg első zenekari tapasztalatait. Jelenleg a több jazz-verseny első helyezésével büszkélkedő tizenhat éves Syl Mohai gitáros bontogatja szárnyait…
Almási Enikő – ének
Kasza Zsolt – zongora
Hegyi Viktor – harsona, szaxofonok
Dr. Sallai László – trombita
Dr. Szorcsik Attila – nagybőgő
Syl Mohai – gitár
Háló Pál - dobok
Jegyár:
Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB SZÉP kártya (bármelyik zseb).
Online vásárlásnál OTP szépkártyával (bármely zsebbel) is van lehetőség fizetni.