Johannes Vermeer (vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Jan Vermeer (ejtése: jan fermér), vagy a delfti Vermeer) Rembrandt mellett a holland aranykor másik legnagyobb festője. Műveit sokáig csak kortársai ismerték el, majd évszázadokig névtelenség kísérte.
Legismertebb festménye az „Észak Mona Lisájaként” is ismert Leány gyöngy fülbevalóval, avagy Turbános nő című alkotás, mellyel 1665-ben készült el.
Szabó András "A csend festője" című előadásában csokorba szedi a Vermeer életével és munkásságával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, természetesen több festményének bemutatásával.
Emellett több érdekességet tudhatunk meg a képhamisítók/képhamisítások világáról is, ennek apropóját az adja, hogy korábban nagy képhamisítási botrány pattant ki épp Vermeer-képek körül.
Miért tartja Szabó András Johannes Vermeert "a valaha élt legprecízebb festőnek"?
Mit tudhatunk meg ma a tradicionális festészet titokzatos tehetségének életművéről?
Mi inspirálta a 20. századi képhamisítás zsenijét "új" Vermeer-képek festésére?
Remek stílusú, oldott hangulatú művészettörténeti előadásra számíthat, aki velünk tart Szabó András ONLINE művészettörténeti előadásán, melyet most is élmény lesz látni és hallani!
Jegyárak:
- normál jegy: 1.800,- Ft (egyedül nézem)
- családi jegy: 2.500,- Ft (többen nézzük)
- támogatói jegy: 5.000,- Ft (támogatom a sorozat életben maradását)
Az előadás január 26-án, szerdán 18.00 órától január 30-ig, vasárnap 23.00 óráig itt lesz elérhető: https://ihrk.streamtar.eu/mentorhalo
FIGYELEM:
Hogyan tekinthetem meg az előadást?
(FIGYELEM: FIGYELEM: ez az előadás Szabó András 2021. december 13-i előadásának (A csend festője: Johannes Vermeer) felvétele, melyet a Szeged TV készített Szegeden, az IH Rendezvényközpontban!)