6721 SZEGED, FELSŐ TISZA-PART 2. 62/423-638
Szendi Gábor dobkurzus
Február 10. Csütörtök 19:00

Szendi Gábor dobkurzus

 A kurzus témája: Az előadás félig koncert és félig clinic jellegű lesz, saját készítésű egyedi hangszer park felhasználásával, amely ötvözi a hagyományos dobszerelést és különféle kézi és egyéb ütőhangszereket. Ehhez párosul egy szokatlan játékmód is, ami egyedi hangzást és ritmikát eredményez az egy időben kézzel és a verővel megszólaltatott hangszereken. Mindez a zene szolgálatában.

Szendi Gábor: "Először nem az ütő hangszerekkel, hanem a dobbal kerültem kapcsolatba. Úgy tizenkét éves lehettem, amikor élő zenekar játszott a kerületi utcabálon, s azt vettem észre, hogy állandóan a dobost figyelem, majd ütögettem a padot az iskolában. Aztán lementem a pincénkbe, és anyukám celofán tetejű befőttjein próbálkoztam. Jó néhányat kénytelen voltam megenni, mert beszakadt rajta a celofán. Az igazi lökést a nyolcadikos ballagásunk utáni buli hozta, ahová egy beat zenekar volt meghívva. Összezördülés történt az igazgatónővel, mert a lányok nem úgy öltözködtek, ahogyan kellett volna, ezért nem engedte, hogy az iskolában legyen a buli. Anyukám mérgében mindenkit odahívott hozzánk, így nálunk játszott a zenekar. De a lényeg az, hogy utána otthagyták a hangszereiket néhány napra, és ez nekem rettenetesen kapóra jött, hogy végre egy igazi dobfelszerelést püföljek. Ezután elkezdtem nyúzni a szüleimet, hogy én dobos szeretnék lenni, szeretnék dobfelszerelést és hogy én ezt az utat szeretném választani. Persze a szüleim mit mondhattak volna: „jól van fiam, vásárlás helyett menj el a zeneiskolába tanulni, és majd idővel kaphatsz egy dobfelszerelést.”

Részlet Martonosi György interjújából (Dobos Magazin 2008)
"Szendi Gábor kétséget kizáróan a legautentikusabb latin ütőhangszeres Magyarországon. Egy extrém ember extrém adottságokkal, akinek soha nem voltak sztár allűrjei, annál több „agglegény” berögződése, aki olyan saját hangszereket tudott készíteni, melyek talán senkinek nem jutnának eszébe, aki állandóan úton van, mert hajtja a kaland, akinek semmi érzéke nincs a pénz megőrzéséhez, aki tehát egy igazi művész a szó legszorosabb értelmében."

Jegyár:

  • elővételben diák: 1.700 Ft, felnőtt: 2.000 Ft,
  • a koncert napján diák: 2.000 Ft, felnőtt: 2.500 Ft.

JEGYVÁSÁRLÁS

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.

Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB SZÉP kártya (bármelyik zseb).

Online vásárlásnál OTP szépkártyával (bármely zsebbel) is van lehetőség fizetni.


A rendezvényen való részvételhez nincs szükség védettségi igazolványra, de a maszk használata kötelező!

© IntroWeb | 2019 - Weboldal készítés, SEO